Az erdődi kastély az 1850-es években.

A második házasság.

Julia a Liechtensteinnel folytatott beszélgetés után öszszeomolva,
összetörve tért vissza a kalap utcai kis lakásba.
Már kezdett beletörődni abba, hogy Petőfi nem tér vissza
többé, hogy özvegységben kell leélnie napjait és bizakodott,
hogy hátralévő éveit - olyan fiatal volt még és olyan sok
hátralévő évre számithatott - Petőfi Sándor emléke ápolásának
és a kis Zoltán nevelésének szentelheti. Nem látta még
tisztán, hogy Szendrey Ignáccal hogy fog megegyezni pénzügyi
dolgokról, de bizott abban, hogy apja, aki sohasem
hagyta el, mikor válságos helyzetbe került, most is támogatni
fogja és vagy Mágocson, vagy Pesten módot ad neki
csendes, nyugodt élethez.
Pesten akart maradni, ott akart kibérelni egy kis lakást,
ahol meghúzódott volna addig, amig az öreg Szendrey meg
nem unná a munkát - ez most már csak rövid idő kérdése
volt - és maga is Pestre költözik, itt házat vesz és apa és
leánya, a kis unokának, no meg természetesen Julia húgának,
Marikának, nevelésével tölti az időt.
Szendrey Ignác sohasem beszélt a vagyoni viszonyairól,
Julia mégis meg volt győződve arról, hogy a Károlyiak
uradalmi főfelügyelőjének van annyi anyagi tehetősége, hogyfenntarthat egy mágocsi és egy pesti háztartást, később
pedig vásárolhat Pesten egy fészket, ahol az egész család
meghúzódik.

Szendrey Ignác

Júlia tudta, hogy az öreg Szendrey levelezésben áll a
Janisch-féle nevelőintézettel, ősszel ott akarja elhelyezni Marikát,
hogy a kislány megszerezze azt a nevelést, ami egy
Szendrey kisasszonynál elmaradhatatlan. Petőfiné boldogan
gondolt arra, hogy ősszel már Pesten lesz Marika is, Marika,
aki öt mindenkinél jobban szerette s akinél közelebb
csak Petőfi állt Júlia szivéhez.
Liechtenstein herceg felszólítása úgy hatott az aszszonyra,
mint a villámcsapás. Azt hitte, hogy megmenekült
minden bajból s egyszerre kiderült, hogy csak most érkezett
meg a legnagyobb bajokhoz. Olyan szituációba került,
amelyből igen nehéz volt tisztességgel menekülni.
S a városban annyit beszéltek Petőfi özvegyéről... A
szerencsétlen asszonyt nem értette meg senki, cselekedetei
mögött szenzációkat, pikáns botrányokat kerestek.

A  kétségbeesett kitörése nem állíthatta
meg a mendemondákat. A közvéleménynek mindig
botrányokra volt szüksége és a botrányok számára találhatott
volna-e érdekesebb alakot, mint Petőfinét?
Hiszen a segesvári csata elveszett halottjáról ekkor már
nem mint népköltőről, hanem mint a magyar irodalom
egyik legnagyobb alakjáról kezdtek beszélni s minél hatalmasabbra
nőtt Petőfi alakja, annál magasabbra emelkedett
mellette Júlia s annál súlyosabbak, annál érdekesebbek voltak
a pletykák, amelyekbe belekeverhették az asszonyt, aki
legsúlyosabb válságaiban sem tudott eljutni az őszinteségnek
ahhoz a fokához, hogy elment volna egy laphoz s nyilt,
határozott nyilatkozatban utasitotta volna vissza a támadásokat.
Júlia nem tudta megérteni azt, hogy Petőfi asszonyát
lehúzhatják a sáriba azok, akik Petőfinek barátai, tisztelői
voltak s akik - semmi kompromittálót nem tudhattak Petőfi
özvegyéről.
Állta a szörnyű harcot a közvéleménnyel, amelyben
olyan kevés megértő hang szólalt meg mellette s ebben a
harcos időben, amikor már beletörődött abba, hogy a további
meghurcoltatástól csak újabb, más botrányok keletkezése,
az idő múlása mentheti meg, csak akkor szabadulhat, ha
a rágalmazók más, nála érdekesebb alakot találhatnak
mendemondáik sötét céljához, - az osztrák herceg, akit a
magyarok tiszteltek, mert sokszor szembehelyezkedett Haynauval,
mert tudták róla, hogy helytelenítette a hiéna vadállati
uralmát, vele szemben olyan kegyetlennek, kérlelhetetlennek
mutatkozott, feladta neki a rettenetes kérdést, amire
nem talált választ:

- Rendőrkézre kerül, kitoloncolják Pestről, mint egy utolsó senkit, durva rendőrök hurcolják végig az országon,viszik Erdélybe, ott odadobják újabb ismeretlen, előre ki nem számitható veszedelmeknek, vagy pedig Bécsbe megya herceggel.
Napokig nem mozdult a lakásáról.
Rendezte azokat az Írásokat, amiket Orlayéktól hozott,
szépen rendberakta Petőfi minden kéziratát, összegyűjtött
minden szeletke papirt, amelyen Sándor kezeirása volt, azután
asztalhoz ült és kezdte irni a maga szerencsétlenségét.
S ekkor kapott egy levelet Lauka Gusztávtól, aki megszokott
humorizáló, jókedvű hangján kérdezősködött: igazak-
e azok a hirek, amelyek szerint a pesti gavallérok nagyon
udvarolgatnak Petőfi özvegyének s Júlia talán már másodszor
is férjhezment. Lauka azt hallotta, hogy Szilágyi vagy
Sükei a kiválasztottak. A kettő közül melyik? Vagy talán
egy harmadik?
Júlia válaszolt Laukának:
"... ugyan barátom, mit gondol, hogy még ön is
megzavarja a fejemet aggodalmaival és valóban misztikus
gyanusitgatásaival? Mi lelte önt? Hiszen énhozzám
a szó-szoros értelmében senki, de senki sem jár! "
Július 20-án üzent Horvát Árpádért. Kérette, hogy látogassa
őt meg lakásán, fontos és sürgős közlendői volnának.
A fiatal tanár azonnal Petőfinéhez ment. Kisirt szemekkel,
összetörten találta az asszonyt. Júlia asztalán lepecsételt csomag
feküdt, ezt átnyújtotta Horvátnak.
- Mindazok közt, kikkel az utóbbi időkben megismerkedtem,
ön az, akit leginkább tanultam becsülni s aki iránt
legtöbb bizalommal viseltetem. Éppen azért fordulok most
önhöz, felkérve: szíveskedjék ezt a csomagot magához venni
s azt, ha két hét múlva sem térnék vissza Pestre, a benne
foglalt irományokkal együtt felbontatlanul elégetni...
Hogy mi volt ebben a csomagban, azt máig sem tudjuk.
Horvát Árpád átvette a csomagot, némi csudálkozással
magyarázatot kért:

- Milyen szándékai vannak, asszonyom, hogy ilyen
végrendeletfélét csinál ?
- Miért kérdezi a szándékaimat? A szándék legyen az
én titkom. Csak arra kérem, őrizze meg ezeket az irományokat,
hogy ne jusson idegen kézbe. Vagy terhelem ezzel a
kérésemmel ?
A tanár elégedetlenül csóválta a fejét.
- Micsoda érthetetlen és alaptalan gyanúsítás ez? Petőfi
özvegye mindig kérhet tőlem bármit, sőt parancsolhat
nekem s én mindenkor teljesítem parancsát. De meg kell
engednie, hogy kíváncsi legyek, kérdezősködjek. Mi történt?
Valami újabb veszély?
Júlia könnyein áttörő gúnyos mosollyal felelt:
- Ó! Nincs semmi veszély... Petőfi özvegyét ki fogják
toloncolni Pestről, de reménye lehet arra, hogy egy
osztrák herceg úr, akit az utóbbi időben sokat emlegettek
Szendrey Júliával kapcsolatban, megmenti Petőfi özvegyét,
kényelmes, kellemes életet biztosit számára - Bécsben...
Horvát megdöbbenve hallotta a felvilágosítást, azután
részleteket kérdezett. Júliát nehéz volt szólásra birnia, de
azután mégis beszélt, elmondott mindent, csak a befejezést
mondotta nagyon bizonytalanul.
- Bécsbe menni... szörnyű kívánság, szörnyű gondolat.
Ön megérti, hogy itt nem maradhatok. El kell mennem
innen... Mit tudom én, hogy hová ? Nem tudom, van-e még
zug ebben az országban, ahol vissza tudnák adni a magamban
való bizakodást...
- Hová akar menni?
Egy bizonytalan mozdulat volt a válasz. Horvát szemrehányó
tekintettel kérdőre vonta Júliát.
- Kegyed már sokat beszélt nekem arról, hogy tőr
vagy méreg között kell választania! Talán megint ez az
őrültség kisérti ? . ..

Júlia halkan szólt:
- És ha ugy volna.. .
A tanár energikusan felcsattant:
- Micsoda örült gondolat ez megint? Kicsoda ön?
Egy gyámoltalan senki, akinek bajai vannak az életben és
azonnal a halálhoz menekül. Ennyit tanult kegyed fiatalságában
és ennyit tanult Petőfitől? Kegyednek gyermeke van.
Kire akarja bizni ezt a gyermeket? Az öreg Szendrey Ignácra?
És ha ne adja az Isten, de ugy történne, hogy az öreg
Szendrey meghal, ki fogja felnevelni Petőfi gyermekét?
- A húgom...
- A húga, aki még maga is nevelésre szorul? Micsoda
tervek ezek? Petőfi özvegyének lenni nagy tisztesség. Petőfi
gyermeke anyjának lenni még nagyobb tisztesség. Ezt a
gyermeket nem lehet kidobni az élet viharzó tengerére csak
azért, mert kegyedről itt Pesten pletykákat terjesztenek 15
mert egy vénülő hercegnek megtetszett kegyed szépsége.
Ha valóban megtenné azt, amit tervez, akkor megérdemelné,
hogy örökre kitöröljék nevét Petőfi mellől.
Júlia kínlódva hallgatta a tanár által mondottakat, de
kénytelen volt beismerni, hogy igaza van Horvátnak.
- Hát mit tegyek? Hol van itt a segítség?
A tanár lassan, vontatottan, minden szótagot hangsúlyozva
felelt:
- Kegyed igen nehéz helyzetben van itt Pesten. Ki
van szolgáltatva a herceg jó vagy rosszindulatának. Nem
pesti polgárnő, tehát kiutasíthatják innen. Örökre elvághatják
az útját annak, hogy Petőfihez méltó életet éljen, hogy
ápolhassa a nagy költő kultuszát. A legutóbb vett hirek szerint
kétségtelen, fájdalom, hogy Sándor, mint hőse nemzetének,
elesett. Bárki e haza határai között szerencsésnek
fogja magát tartani, ha özvegyének ifjú életét megmentve,
öt nőül bírhatja . ..
- Júlia csudálkozva hallgatta a tanárt.

- S e házassággal megmentenének minden bajtól?
- Pesti polgárnő lenne...
- És ki volna az az akárki, - kérdezte gúnyosan

Júlia, - aki Petőfi özvegyének ifjú életét megmentené...
Horvát nyugodtan válaszolt, mint aki régi elhatározását
váltja valóra:
- Ha nagysád férjéül elfogad, akár én i s . ..
Júlia később ezt mondta Vachotménak, egykori intézeti
barátnőjének, lelkiállapotáról:
- Menhely vagy öngyilkosság között kellé választani
s mert Sándor fia miatt élni, ha lehetséges, kötelességemnek
tartam, s nevéhez méltóbbnak tetszék a férjhezmenetelem,
mintha az elutasitott tolakodók jó hírnevemtől megfosztanak.
Horvát Árpád ajánlatát elfogadtam és neje levek.
- És fog tudni kegyed engem szeretni? - kérdezte
Horvát.
- A mi ismeretségünk annyira új és annyira rövid,
hogy mély szenvedélyről szó sem lehet, - válaszolt JuIia.
- Azt azonban hiszem, hogy e lépést egyikünk sem fogja
megbánni.
Horvát tiszteletteljesen megcsókolta a fiatal asszony
kezét.

- Sürgősen meg kell kötnünk a házasságot, hogy útját

vágjuk minden hatósági kellemetlenkedésnek, - mondotta,
- Titkolnunk kell a dolgot, nehogy a rendőrség hirt vegyen
kegyed elhatározásáról.
Ez egy szombati napon történt. A furcsa asszonykérés
után Horvát elbúcsúzott Júliától, Ráth József lipótvárosi
káplánhoz ment, aki jó ismerőse volt. A tanár őszintén feltárta
a helyzetet a káplán előtt, támogatását kérte Szántófy
Antal plébánosnál. Ráth bement a plébánoshoz, engedélyét
kérte ahoz, hogy másnap délelőtt lehetőleg titokban meg-

tarthassák az esküvőt. Szántófy indokoltnak látta a titoktartást
és a sietséget is. Megadta a kihirdetés alóli felmentést,
csak egy nyilatkozatot kért Petőfinétől, amelyben laz
asszony kiszolgáltatja azokat az adatokat, amelyek Petőfi
Sándor holttányilvánitásához szükségesek.
Másnap Szendrey Júlia, Horvát Árpád és ennek öccse.
Horvát Gyula, megjelent a plébánosnál.
Júlia a következő nyilatkozatot adta:

"Az egyház kívánságára, részérőli terhelő felelősség
elhárítása végett kijelentem, hogy legszorgalmasabb fürkészéseim
és bizonyságot adó adataim tökéletesen meggyőzének
a felől, hogy Petőfi Sándor az erdélyi csatákban
elesett. A csatatereket összejárván, ennek és a külföldről
jött többnemü tudósítások következtében ezen
meggyőződésemre, ha szükséges volna, lelkiismeretesen hitet
is képes vagyok letenni. Ezen állitásom igazsága mellett
szól néhány szemtanúnak vallomása, kiket bizonságtételért
bármikor felhívhatok: Nevezetesen Udvarhelyszékben,
Kereszturon lakó gyógyszerész, kinek nevét
ugyan nem tudom, de őt szükség esetében tanúul felkérni
magamat kötelezem, ki azon időben az erdélyi főseregnél
lévén, ebbeli tudakozásaimra azt felelé: ő Petőfi Sándort
azon pillanatban látá utoljára, midőn ez kozákok által
körülvétetve, szakasztatott el a futó hadseregtől. Ezentúl
többet nem látták s a valószinüség ottani elvesztet bizonyltja,
mit még hitelesebbé tesz udvarhelyszéki katonai
parancsnok B. Hayte azon állítása, mely szerint ő a
csata lefolyása után a csatatért följárván, a halottak között
talált egy holttestet, mit öltönyei és alakja leírásából
biztosan lehet férjem, Petőfi Sándoréénak elismerni.
Pest, július 21. 1850.
Szendrey Julia "

A plébános átvette a nyílatkozatot, azt rendbenvalónak
találta, s mint hogy már az ő értesülései is azt bizonyították,
hogy Petőfi nem lehet életben, megáldotta Horvát Árpád és
Petőfiné házasságát. A templomban a szertartás alatt senki

sem volt jelen, még az egyházfi sem. Horvát Gyula és Ráth
József káplán tanúskodott a házasságkötésnél.
Az esketés megtörténte után a plébános beirta az anyakönyvbe
a fiatal párt. Jól meggondolva azokat a dolgokat,
amelyeket Horvát Árpád a rendőrség üldözéséről és Liechtenstein
fondorlatairól elmondott s amelyeket Júlia megerősített,
a hazafias érzésű plébános nem irta be az anyakönyvbe Petőfi
nevét.
A bejegyzés szerint a házasságot kötött felek: H o r v át
Á r p á d  és  S z e n d r e y  J ú l i a - h a j a d o n . . .
A pap remélte, hogy ha idegen betekint az anyakönyvbe,
Szendrey Júlia nevét nem találja olyan feltűnőnek, mintha ott
Petőfi Sándor özvegye szerepelne. Különösen a hivatalos
tudakozódásokra gondolt s a jövő igazolta őt. Csak 1853-ban
lett figyelmes a legmagasabb kormányhatóság Horvát Árpád
és Szendrey Júlia házasságára s ekkor Szántófyt jelentéstételre
is szólították . ..
A házasságkötés tiz nappal Petőfi halálának évfordulója
előtt történt.
Horvát Árpád a templomból hazakísérte Júliát kalapuccai
lakására. De csak a kapuig. A kapuban Júlia - most
már Horvát Árpádné - elbúcsúzott a férjétől:
- Én holnap leutazom atyámhoz Mágocsra, értesítem
őt életem megváltozott soráról. Ön tiz nap múlva jöjjön
le utánam Mágocsra, akkor együtt visszatérünk Pestre.
Horvát Árpádné másnap Mágocsra utazott.
Horvát Árpád tiz nap múlva követte.

Oldal: A második házasság
SZENDREY JÚLIA - © 2008 - 2024 - eccehomo.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat