SZENDREY JÚLIA

"A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága.”


           

49499kyb53hodam.jpg

 ÜDVÖZÖLLEK A HONLAPON


szendreyjulia_jpg.jpg

alairas..bmp_custom_2.jpg

 AZ IGAZSÁG SZENDREY JÚLIÁRÓL


"...egy személyben Te vagy mindenem nekem:

Lányom, anyám, hugom, szeretőm, hitvesem."


Szendrey Júlia Keszthelyen született 1828 december 29. én, ahol atyja Szendrey Ignácz gazdatiszt volt; 1840-44-ig négy évet Pesten a Lejtei-féle nevelőintézetben töltött, ahol ez időben a jobbmódú magyar nemesi családok neveltették leánygyermekeiket. Az erdődi uradalmi felügyelő leányának már élte tavaszán alkalma nyilt megismerkedni mindazokkal az úrias vágyakkal és hajlamokkal, melyek elsőben rendszerint az ilyen leánynevelő-intézetekben támadnak. Midőn szüleihez Erdődre visszakerült, ábrándjait Erdőd vadregényes vidéke is nagyban ápolta. Júlia már kora ifjuságában sejteni engedte, hogy egykor kivételes különc teremtés válik belőle. Szülei mindazzal elhalmozták, a mi után egy ártatlan lélek vágyódhatik. Már férjhez menetele előtt kitünően zongorázott, beszélt idegen nyelveket és jól táncolt, tehát minden tulajdonság meg volt benne, hogy a társaságban szerepelhessen. És ő mégis kerülte az embereket és legboldogabbnak akkor érezte magát, ha a zongorája mellé ülhetett, vagy a fák árnyában Heine verseit és Georges Sand regényeit olvashatta. Unalmasnak találta az uradalmi kört, a gazdaéletet pedig nyomorúságosnak vagy legalább is nyárspolgáriasnak. Legmeghittebb barátnője Térey (Fleckl) Gábor uradalmi inspektor leánya, Mari volt, kivel kellemes órákat töltött. Júlia néha heteket töltött Téreyéknél, máskor pedig Mari látogatott el Erdődre.


1850_._erdod_vara.jpg

Erdőd vára.             


A jó barátnők 1845-től 1848-ig sürün leveleztek egymással, s beavatták egymást kölcsönösen leányéletük titkaiba.


Erdőd, január 21-én 846.  

Kedves Marim!

Igéretem teljesítve, itt küldöm a szatmári bálczédulát, mely szerint a vásári bál csakugyan j. h. 3-án lesz. Mily kimondhatatlan örülnék, téged, édes Marim, ott láthatni, úgy hiszem nem szükség mondanom, arról, meg lehetsz győződve. Csak az idő ne játszsza ki számításunkat, akkor úgy hiszem jól mulatnánk. - Mindössze 6 bál lesz; a 4 polgári mindég vasárnapokon, s a két úri bálok pedig kedden. - Schreinernek mondd meg, édes Marim, hogy tréfából tett igéretét komolyan tartsa meg, s ha lehet, jőjjön el ő is a vásári bálba. (De hogy én üzentem, azt, kérlek, ne mondd meg, mert majd nevetne egyet rajta.)

Ha jövő héten édes Papa bemegy Károlyba, és foglalatosságid engedik, légy oly jó, édes egy Marim, s örvendeztess meg pár sorral; nem képzelheted, mily jól esik az nékem csendes és egyforma magányomban. - Emléklapod majd személyesen fogom általadni, ha ismét meglátogathatlak, mi, ha édes Papát rá tudjuk venni, úgy hiszem, az utolsó farsangon fog lenni. -

Élj boldogul, kedves Marim, ezerszer csókol

forrón szerető
Júliád
.     

Kedves hozzádtartozóidat számtalanszor tisztelem, édes Papa és Mama nevében is.


Károly, 10-dik Febr. 846.  

Kedves Júliám!

Sokat akarék irni, de vendégeim lévén ezt nem tehetem, mivel levelem még ma el kell küldenem, tehát a legszügségesebbet: Ird meg Juliám első alkalommal elhatározottan bé jössz-é Károlyba az utólsó farsangi napokra, és a vasárnapi bálba álarczba szándékozol-é menni, vagy csak közönségesen, én ezt igazán kivánnám tudni, úgy mint azt is, hogy össze beszéltél-é már valakivel egyformán álarczba öltözni, vagy is egy szóval van-é társnőd, mert ugy reménylem hozzánk jöttök, és igy nékem ezt tudnom kell az elrendezés miatt, hidd titkon fogom tartani ha álarczba találsz menni. Jó volna egyformán öltözködni ha még magam is megyek, de ez lehetlen, mert én öltözetim Pestről kapom, mit Károlyba utánozni nem lehet.

Isten áldjon meg, irj mennél előbb. Mamájék csókolnak, Mamádat velem együtt tisztelik. Téged is sokszor csókolva vagyok

Téged

szerető Marid F.  



_nagykaroly_szarvas1.jpg

                                                A Szarvas fogadó.

Szeptember elején nagy ünnepségre készültek Nagykárolyban. Negyedikére tűzték ki Szerdahelyi Pálnak, a népszerű volt alispánnak főispáni beiktatását, melyre a megyebeli urak nagy számban sereglettek össze. Petőfinek 1846-ban két jóbarátja lakott Szatmáron: Pap Endre a költő és Riskó Ignácz vármegyei főjegyző. Pap több ízben hívta Petőfit Szatmárra. Pap és Riskó biztatására Petőfi is elment Nagykárolyba, hogy tanuja legyen az alkotmányos jelenetnek és megismerje a megye közönségét. Petőfi, Pap és Riskó a Szarvas-fogadóba szálltak. Velük szemben lakott Térey Gábor  családja. Téreyék nyílt házat tartottak és házukban sokan megfordultak. Főkép az ifjuságot vonzotta oda Térey  Mari, aki egyike volt a város legszellemesebb és legműveltebb leányainak. Pap és Riskó egy napon Petőfit is bemutatták Téreyéknek. A beszélgetés során Térey Mari megemlítette a megyebált és megígértette az ifjakkal, hogy arra mindhárman eljönnek.

Szeptember 8-án este volt a megyebál, melyre a vidék legszebb leányai gyűltek össze. Köztük volt  Júlia is, aki szüleivel együtt Téreyéknél szállt meg. Szendreyéket meghitt barátság fűzte Téreyékhez. 

 Ott bilincselte le a figyelmét a táncoló lányok egyike, a karcsú termetű, élénk szempillantással reá tekintő kedves alak: Szendrey Júlia.


Piros orca, piros ajkak,

Barna fürtök, barna szem,

És ez arcon és e szemben

Mennyi lélek, istenem!


Én szeretlek, és szerelmem,

E végtelen áradat,

Mint a földet az özönvíz

Eltemette multamat.


Nem tudom, mi voltam eddig,

Ámde azt sem, mi leszek;

Tőled függ, hogy sötét árnyék

Vagy fényes sugár legyek.

petofi_s.1843.jpg

Petőfi 1845- ben, már ismert költő.

"Ez időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt; akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem. Mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté - írja Petőfi.


  Néhány napig Téreyéknél többször is találkozott a lánnyal, mikor pedig az apjával hazatért Erdődre, a várkastélyba, Petőfi két barátjával együtt szeptember 19-én Szatmárról látogatást tett náluk.


Júlia levele Térey Marihoz:

Erdőd, sept. 22-én 846.  

Kedves Marim!

Megbocsáss, hogy vasárnapra tett igéretemet még csak most teljesítem, de oly sok mindenféle akadály jött közbe, hogy most is csak nagy sietséggel kell azt végeznem.

Ki nem mondhatom, mennyire örültem kedves, bizalmas levelednek!

Hidd el, oly jól esett, hogy hálával tartozom a boldogitó érzetért, mit olvasása okozott.

De most igéretem főczéljáról, azaz a szombati napról kellene irnom, de... Mondani igen sokat tudnék felőle, de irni hogy kezdjek hozzá, azt nem tudom még. Tehát: szombaton délben jöttek: Petőfi, Papp Endre és Riskó, és elmentek délután 6 órakor. Ez a fő. Hogy jól mulattam, azt nevetséges volna még ide irnom; arról ugy is bizonyos vagy, hogy egy szóval, azaz hárommal: kedélyesen, erélyesen, szivélyesen. Hanem - figyelmet kérek!! - furcsán érzem magamat. Az a Petőfi gonosz egy fiu: oly szenvedélyesen tud az emberre nézni, hogy vigyázzon a baloldalára, különben annak ugy is tüzes lakosa fellázad ellene, és azt a száraz, hosszu, ily eseteknél tehetetlen házőrt ugy kiveti onnan, hogy idő kell hozzá, mig ismét részt vehet az uralkodásban. Ezt nekem előbb senki sem mondta, tehát ugy egy kicsit majd elkéstem a vigyázassál. - (Most veszem észre, hogy még nem mondtam meg, hogy a házőr alatt az észt értem.)

Restauratióra P- ismét Károlyba lesz.

Ha tudnád, hogy örülök erre az időre!

Igazán, ha nem ösmerném magam jobban, azt hinném, hogy sze-s vagyok! de igy avval vigasztalom magam, hogy majd elmulik.

De mégis borzadok tőle, ha elgondolom, hogy a lehetőség határain túl nincs, hogy komoly, tartós érzelem váljék belőle - jaj - költő! Talán büntetésül? Miért? fogod kérdezni. Ha elbeszélném, azt mondhatnám végül: én arról nem tehetek...

De elég a bohóságból ennyi.

Vasárnap itt volt Barna, s tánczoltunk és nevettünk nagyba. Erről egyebet nem mondhatok. Az itt levő hadnagyocska - Koppantó, vagy mi a neve - önkénytelenül a tavalyi harmadnapos hideglelésemre emlékeztet, csakhogy ez még rendesebben jelenik meg. Különben, ugy látszik, derék ember, ez egy rossz szokását kivéve. Na de idővel tudom majd megjavul.

Tegnap Szatmáron voltunk, s azért halasztám e levél bevégzését mára. Igen jól mulattam, ugyan egyre mindig esett az eső. De ki örömmel látja az embert, esőben is felkeresi. Petőfi lemondott tervéről, Mármarosba és Erdélybe utazni, és Szatmáron fog a restauratióig maradni. Jelenleg legalább ez a szándéka; igen lehető, hogy mily hamar jött e gondolata, szintoly hamar fogja azt megváltoztatni. Megengedj, édes Marim, ha talán türelmedet nagyon is próbára tettem, ily sokat irni egy érdektelen dologról... maradok téged imádó barátnéd

Júlia.  


Júlia naplójából:

                                                                 Erdőd, szept. 29.


Oh csak tudnám őt úgy szeretni, mint mennyire szerettetni érdemel! - Hátha akkor kell majd éreznem, mi a szerelem, midőn már egy más leány fogja e szenvedélyes szavak édes mérgét lelkébe szívhatni; s én csak, mint a halványuló múltnak csekély emléke fogok lelke előtt állani, melyet lassanként a feledés mindig sűrűbb fátyola fog végkép eltakarni.



Decemb. 2-án, 846. Károly.  


Szerelem kell nekem, máskép nem élhetek! megfagy lelkem örökre, ha nincs, ki részt vegyen e lángban, melly benne dúl, mellyet minden idegeimen, mint egy lávafolyamot szüntelen lobogni érezek, melly kénytelen önmagát emészteni, mert nem talál tárgyat, melly lángolását visszatükrözhetné.

A leány érdeklődése is szerelemmé kezdett fejlődni, bár a költő iránt kissé szeszélyesnek mutatkozott, s a vallomására nem adott határozott választ.



A fiatal bozótosba rejtőzött romok közt némán emelkedik ki az egykori bejáratot őrző, árván marad körbástya, odapillantva a megkopott felíratú obeliszkre. Az egykori veteményeskert melletti tó helyét már csak egy mélyedés s benne tenyésző vízinövény jelzi. Pedig a magyar irodalom történetének egyik legszebb lapja íródott ezen a helyen. Itt formálódott Júlia egyénisége, e helyek voltak álmodozásának, töprengésének tanúi.


vartorony_mobile.jpg
  Az erdődi vártorony.

2010.05.02._093.jpg

A Petőfi obeliszk.

2010.05.02._097.jpg

                              Az egykori tó  helyén most is megcsillan a víz.

A szigorú apa nem találta méltó párnak Petőfit az ő művelt Júliájához, két leánykérés így kudarcba fulladt: először május 16-22 közt időzött Erdődön, ahol apjától megkérte a lányt. Nagybányán kapta Szendrey elutasító levelét, mire 25-én újra Erdődre indult, és újra feleségül kérte Júliát. Mindkét próbálkozása sikertelennek bizonyult.

A Petőfi után sóvárgó - unatkozó Júlia szórakozásra vágyott, a szórakozásait ott kereste, ahol találta, vagyis a gavallérjai körében.

Petőfi Szatmár környékén hírket hall Júlia " hűtlenkedéseiről", amire haragjában s bosszúvágyában Debrecenbe érve megkéri Prielle Kornélia kezét, ha az eskető pap is olyan serény, mint az esküdni kívánó költő, mire a kedves kis szinésznő magához tér, már Petőfiné a neve.

prielle_kornelia_barabas.jpg

Prielle Kornélia.


Júlia naplója azonban elárulja lelkének háborgásait, kételyeit és érzelmeit Petőfi iránt. Apja kitagadással fenyegette meg, ő mégis a költőt választotta. Ha mint Sándorom neje leszek boldogtalan - mi csak tőle függ -, lesz erőm tűrni mindent, mit rám küld az ég, és kivívni magamnak a jövő üdvösségét; de ha elszakasztanak tőle, ha még nem is láthatom, úgy veszve, veszve lesz minden számomra! Mindég az idővel bíztatnak, hogy ez meghozandja, mit isten számomra rendelt, de elég volt fél év két hó, én nem várhatom tovább összetett kezekkel az idő ajándékát. Nem! nem lehet tovább! s Marim, édes angyalom, segíts rajtam, ne hagyj elveszni, mint a többiek." - írta Júlia barátnőjének, Térey Marinak levelében.

Később a félreértés el is simul.

Az 1847-ik esztendő tavaszán -beszéli Sass Károly- egy napon a hivatalos óra után lementem az erdődi vár kertjébe. Szendrey Júlia velem jött, s közömbös dolgokról beszélgetve, együtt sétálgattunk. Séta után a hivatalba indultam ama kijelentéssel, hogy a posta számára elkészítem a hivatalos leveleket, s néhány magánlevelet is akarok írni. Júlia kíváncsian kérdezte, hogy kinek írok, mire én azt válaszoltam, hogy -Petőfinek.

- Szokott Petőfivel levelezni? -kérdé kissé elgondolkozva.-

- Szoktam, a mikor van tárgy, miről írni.

- Hát csakugyan? -szólt Júlia.- És megtenne-e valamit a kedvemért?

Én készséggel jelentettem ki, hogy a legszívesebben teljesítem kívánságát, csak mondja meg: mit kíván?  

Júlia zavartan elgondolkodott.

Végre fölajánltam, hogy át fogom neki adni Petőfihez írt levelemet, s ő aztán írja a végére azt, a mit akar. Úgy is történt. Én átadtam a levelet, s ő azt néhány perc múlva visszahozta, a nélkül, hogy lepecsételte volna. Az üzenet, melyet Júlia a levél végére írt, csupán e két szóból állt:


„1000-szer - Júlia".


1847. augusztus 5.-én amint Sass Károly beszámol róla, volt az eljegyzés.

Sass Károly, (dr. Sass Istvánnak, Petőfi meghitt barátjának öccse) közvetlen szemtanúja volt a költő és Szendrey Júlia közt fejlődött szerelmi viszonynak, még pedig annak kezdetétől fogva addig, míg az egyház áldása őket összefűzte. 1845-ben került Sass Károly Erdődre, a hol gazdasági gyakornok és postakezelő volt gróf Károlyiéknál. Főnöke, Szendrey Ignácz uradalmi felügyelő családjánál lakott és ott is étkezett; ő közvetítette a levelezést a költő és Júliája közt, utóbb pedig tanúként szerepelt az erdődi vár kápolnájában tartott esküvőn.


szendrey_i.jpg


Szendrey Ignác.

...Szendrey utasitott, hogy menjek Petőfihez, s mondjam meg neki, hogy " csináljanak, amit akarnak". Egyszersmind felszólított, hogy kérjem fel a helyi papot s valami bizalmas nőt, akik találkozásukkor jelen legyenek, mivel a szülők nem akarnak ott jelen lenni.

Itt a gyűrű, itt a gyűrű,

Itt van végre ujjamon!

Itt van ajka, itt van ajka,

Itt van végre ajkamon!


Az eljegyzéstől az esküvőig tartó egy hónap alatt Petőfinek Szatmár a biztos támaszpontja, ahonnan bármikor ki lehet szaladni Erdődre, még ha Júlia apja minden alkalommal harapós fogadtatásban részesíti is jövendő vejét.

... Azén vőlegényi napjaim nyomorúságosak írja Arany Jánosnak augusztus 17-én- Ipam annyira nem szeret, hogy formaliter megtiltotta a kijárást hozzájok. Már megszegtem ugyan egy párszor e tilalmat, de vesztemre, mert utolsó kinnlétemben - oly hidegen viselte magát irányomban, mint valami jegesmedve, úgyhogy én tökéletesen jégcsappá fagytam volna, ha mátkám napvilág-pillantásai nem ónak. Levelezünk erősen egymással, és ő néha berándul Szatmárra, ez menti meg lelkemet az éhhaláltól. Hanem hiszen holnaphoz három hét nem a világ...



1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után, összeházasodtak Erdődön.

julia.jpg

Szülői áldásra nem számíthatott, Szendrey Ignác és felesége úgy törődött bele a házasságba a termetre jelentéktelen, fiatal förgeteggel, mintha szemük fényét a balladabeli nagy hegyi rabló vinné vagy a hóhér.


Esküvőnk középkori regényességgel ment végbe az erdődi vár kápolnájában, korán reggel. Szerettük volna, én is, a menyasszonyom is, helyhez és alkalomhoz illő, komoly és ünnepélyes arcot ölteni, de sehogy sem sikerült, folyton mosolyogtunk egymásra, s ha én olyan szépen mosolyogtam mint menyasszonyom, úgy esküszöm neked, hogy egy angyalt festő képíró előtt a legtökéletesebb mintául szolgálhattam volna. Amint az esküvői hókusz- pókusznak vége lett, rögtön kocsira ültünk, s vágtattunk ide Koltóra .Utazásunk idáig elég rossz időben történt, de nézi is az ember házassága első napján, hogy milyen az idő. Egy kis kalandunk is volt az útban Nagybányán túl, Misztótfaluban eltört egy kerekünk. Feleségem csak mosolyogta a bajt, de én dühösen dühödtem, s félrementem, hogy feleségem ne halljon és ott kedvem szerint kikáromkodtam magamat.

            Egyéb következtetése nem lett a dolognak, csak az, hogy az itteni késedelem miatt másnap érhettünk Koltóra. Az éjt Nagybányán töltöttük a fogadóban házasságom első éjét a fogadóban! Nem hiába vagyok a csárdák költője.


fekete_sas_fogado.jpg

                            A Fekete Sas fogadó Nagybányán.


Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt se kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat.


Petőfi Sándor tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt. A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőnek, aki abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viselt és szivarozott.

A pár mézesheteit Koltón, a Teleki kastélyban töltötte el. Petőfi gróf Teleki Sándorral 1846. szeptember elsején a Nagykárolyban a Szarvas fogadóban találkozott.

035._grof_teleki_sandor_kepei_nagybanyai_otthona_falan.jpg

                                     Gróf Teleki Sándor.

„Első szava, melyet hozzám intézett - meséli Teleki -, ez volt:
- Ön az első eleven gróf, akivel beszélek.
- Hát döglöttel beszéltél-e? - kérdém némi savanyúsággal.
- Az magam is voltam komédiás koromban.
- Na, cimborám, velem ugyan nem sokat nyertél, mert magam is csak   olyan vad gróf vagyok.
 Rám nézett; szemeiből láttam, hogy ezt a feleletet nem várta; kezet nyújtott, s a jég meg volt törve."

1847. szeptember elején Petőfi ismét megjelent Teleki Sándornál azzal a kívánsággal, hogy a gróf engedje át neki egy időre a kastélyt, mert szeretné itt tölteni a mézesheteit. Arra is megkérte a grófot, hogy költözzön el egész háza-népével. Teleki a legnagyobb készséggel teljesítette barátja kívánságát, és erre az időszakra a szakács és a szakácsné kivételével mindenkit elküldött, sőt még ő maga is elutazott Kolozsvárra a szüleihez.


GRÓF TELEKI SÁNDORHOZ

Te elfáradsz, mig őseidnek
Végigtekintesz névsorán,
Én jóformán azt sem tudom, hogy
Ki és mi volt a nagyapám.
Te fényes, csilláros teremben
Bárson pólyában születél,
Én szalmazsákon születém egy
Kis mécs borongó fényinél.
Téged sétára cifra hintón
Négy, öt szép drága ló ragad,
Én az apostolok postáján
Viszem sétára magamat.
Bősége van mindennek nálad,
Amit kiván a száj s a szem,
Nekem ma még csak van mit enni,
Holnap talán már éhezem.
Szóval: nagy úr vagy és én koldus,
S mégis, légy büszke rá, igen,
Légy büszke rá, jó gróf druszám, hogy
Itten nyugodtál keblemen.
Mert, hej nem mindenik nagy úrnak
Jut a szerencse, elhihetd.
Hogy megöleljem s barátomnak
Nevezzem, úgy, mint tégedet.
S mért tettem ezt? mert... de nem szükség,
Hogy elbeszéljem érdemed:
Már az elég dicséretedre,
Hogy itt könyvemben áll neved.

Koltó, 1846. november 7-10.


koltoi_kastely.jpg

                                          Jókai rajza a kastélyról.


kolto_a_teleki-kastely.jpg

                                        A koltói Teleki kastély.


Júlia naplójából:


Koltó, septemb. 22. 847.  

Csak mióta asszony vagyok, ismerem az élet legédesebb örömeit és legkeserűbb bánatát. Annyira különböznek ezek attól, miket leány-koromban éreztem, hogy úgy tetszik előttem, mintha két egészen új érzelem lenne ez, millyenről azelőtt nem is hallottam. Leánykori bánataimra fátyolt vetett előbb-utóbb a remény, hogy sorsom majd tán megváltozik, hogy lehetséges olly jövőm, melly helyrehozza mit szenvedtem; s illy gondolatok után festettem magamnak képeket, mellyeknek fény volt minden oldala, s ide menekültem és lassankint elhagytam bánatomat, míg e képeken merengtem. Ha pedig örömem volt, eszembe jutott, milly bizonytalan egy leány sorsa, és a kétség elűzte azt tőlem, hogy nem szállhatott le szívem fenekére. A boldogság csak mint könnyű pillangó röpkedett körülem mellyet elkaphatott magával a virágok sóhajából támadt esti szellő; vagy tarka szárnyain ringatott, honnan minden pillanatban lebukhattam, mert nem volt biztosságom mi fönntarthatott volna. Nem igy van, mióta határképen két élet áll előttem, jóban roszban; ezóta értem tökéletesen, mi az: boldog lenni! csak ezóta foghatom föl az élet legszebb, legistenibb oldalát. Én szeretek, s mikor látom hogy szerelmemmel boldogíthatom férjemet, nem jut eszembe aggódni a jövőn, bizonyosnak hiszem egész életünk boldogságát; isten előtt tett esküm dönthetlen biztositékúl tetszik előttem, hogy gyönyöreim a végtelenségbe nyúlhatnak, és a jelen fényességével vonom be a mérhetlen hosszuságú jövőt, mig az ragyog a többi életek között, mint csillag az éj sötétjében. Nem féltem azt, hogy homály boríthatja el, mig férjemnek mosolyát vagy nyájas tekintetét láthatom. És illyen most bánatom is; szintolly határtalan, mint örömem, szintolly sötét, dúló, mint fénylő, éltető boldogságom.

koltoi-agyuk.gif

Koltói ágyuk.

Júliából nem csak a mindenkit bámulatba ejtő nőiesség, hanem egy férfias határozottság is sugárzott Petőfi feleségeként, a tetteiből és a bátorságából egyaránt.

kokarda_mobile.jpg

Március 15-én, a forradalom napján ő volt az, aki a francia trikolór mintájára elsőként kokárdát varrt és Petőfi mellére tűzte.

Milyen lehetett terhesen átélni a forradalom és szabadságharc viharos és emberpróbáló hónapjait? Hogyan engedheti el férjét, egyetlen gyermeke apját egy fiatalasszony a harcba?

szendrey_julia_ruhaja_amelyben_petofi_zoltankat_varta.gif

                         Júlia ruhája amelyben Zoltánkát várta.



Júlia naplójából:

" Tűnjél föl előttem Erdőd gyönyörű vidéke, úgy , miként ifjú éveimben láttalak, mikor naponkint merengve függtek szépségeiden szemeim, mikor mezeid, völgyeid, hegységeid látása elég volt arra, hogy szívemet édes örömmel, alig értett sejtelmes vágyakkal s magasba szálló reményekkel eltöltse. Hadd lássam, mint akkor, oly buzgósággal, oly áhítattal a régi büszke múltnak mintegy szemrehányó komorsággal ránk tekintő maradványát, az őstörténetű várt, tiszteletet parancsoló sötét falaival, kegyeletet felkeltő ingadozó vénségével, az enyészet és mulandóságot hirdető csonkult tornyaival. Hadd viditson föl fájó elmélkedéseimből a vár alatt szétterülő vidám, napsütötte láthatár.Balra lenn s völgyben nyúlik el hosszan a falu. Házikóik tiszták, fehérek, megható igénytelenségben emelkedik ki közülök egy kis meredek dombon a rozzant, már csak majdnem összeroskadó templom. Tornya már rég nincsen, roskadozó tagjai az egyetlen eűékességét sem bírván már hordani. És mégis minden tavasszal van-e kedvesebb, barátságosabb épület ennél? A természet viruló vadrózsákkal s illatozó ibolyával koszorúzza a kis dombot, mint mikor az évek súlya alatt meggörnyedt, reszkető aggastyánt születése napján szerető unokái virágkoszorúkkal környezik.

A várdombbal éppen szemben nyúlik el a hosszú egyenes fasor, tölgyóriásokból, mely egy igen szép tölgyerdőbe vezet, melyen keresztül ismét egyenes vonalokban hosszában s széltében ismét más fasorok vezetnek. A falú és az erdő között fekszik egy kis rét, oly közel a házakhoz, mintha ölében nyugodnának azok, Ez a páratlan szépségű rét , melyen több volt a tarka virág, mint a zöld fű, ki-kicsillámló keskeny vizszallagjaival fölékesítve, mik keresztül-kasul futkosának rajta! Jobbra a fasor mellett a kert, mely mögött az erdő kezdődik, hol a sok nefelejcset s piros szamócát szedtem. Még inkább jobbra az a széles, hosszú kocsiút, melyen szemeim sokszor oly vággyal csüggtek, melyen mérföldnyire észre lehetett  a porfelhőt venni s a lódobogást meghallani. Mily sóvárogva tekintettem rajta végig sokszor, igen sokszor! Mikor aztán végre reményem valósulását hittem fölismerni a közelgő alakban, miként gyúlt ki arcom és sápadt el egyszerre, mily vadul dobogott szívem, s remegve, szédülve dőltem a kerítéshez, mi mellett a buján tenyésző fagyalbokrok erős illatú fejér virága kábulással tölté el lankadozó fejemet, Ilyenkor nem tudtam, álmodom-e boldogságomat, vagy a valóságban közeleg-e felém!"



2010.05.02._084.jpg

                              Kilátás a vártorony ablakából.



gyarfas.jpg

A Gyárfás kúria, ahol a költő utólsó estéjét töltötte 1849 július 30.-án.


Petőfi utolsó előtti levelének részlete:

Csókollak titeket, szentségeim. Irni fogok, valahányszor lehet. Légy nyugott és béketörő, a mennyire lehetsz.
Higgyj, Remélj! Szeress!
a sírig és a síron túl örökké hűséges férjed Sándor.



                                          1849 július 31.





Hat órakor indult el Bem után a segesvári országúton. Fegyver nem volt nála, könnyű vászonzubbonyt hordott. Héjjasfalvánál érte utól Bemet. Ekkor már puskaropogást hallottak: Fehéregyházától Segesvár felé visszavonuló orosz előőrsök lövöldöztek ott. Bem Fehéregyházán túl foglalt állást, a szűk völgy túlsó kanyarulatában, a segesvári vár erdős hegye alatt pedig az oroszok kezdtek hadállásba bontakozni. Máris elkezdődött az ágyútűz, csatára került a sor. A vad viaskodás délután hat óráig tartott. Hatkor kétségtelen volt, hogy a harc elveszett, rettenetes zűrzavarban kezdett futni mindenki, az orosz dzsidás lovasság könnyűszerrel érte utól és ölte meg az országúton gyalog menekülő honvédeket. Bem és táborkara lóhalálában vágtatott vissza Héjjasfalva felé.

-Oú est mon fils? ( Hol van a fiam?)

Nem látta senki.


Szörnyű idő...

Szörnyű idő, szörnyű idő!
S a szörnyüség mindegyre nő.
Talán az ég
Megesküvék,
Hogy a magyart kiirtja.
Minden tagunkból vérezünk,
Hogy is ne? villog ellenünk
A fél világnak kardja.

És ott elől a háború
Csak a kisebb baj; szomorúbb,
Mi hátul áll,
A döghalál.
Be kijutott a részed
Isten csapásiból, o hon,
Folyvást arat határidon
Két kézzel az enyészet.

Egy szálig elveszünk-e mi?
Vagy fog maradni valaki,
Leírni e
Vad fekete
Időket a világnak?
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, amint
Megértük ezeket mi mind:
Akad-e majd,
Ki ennyi bajt
Higgyen, hogy ez történet?
És e beszédet nem veszi
Egy őrült, rémülésteli,
Zavart ész meséjének?


petofisandor.bmp_mobile.jpg


Petőfi jóslata beteljesült.

vers.jpg





petofi_juliaja.jpg


Ha a szabadságharc bukása után Szendrey Júlia börtönbe kerül, meghal vagy esetleg zárdába vonul, később az egész nemzet a fellegekig magasztalta volna. De a sorsa az lett, hogy egy nemzet szórta rá szitkait. Nem kevesen azok közül, akik annak idején támadták a költőt. Vannak, akik úgy vélik, bármilyen szép is Petőfi szerelmi lírája, mégsem az igazi, hiányzik belőle a fájdalom, az önsanyargatás a kínlódás. Hiányzik, Júlia mellett eltöltött két éve alatt nem ismerhette meg ezeket az érzéseket...
Aki már elment, azt nagyon könnyű szeretni. Júlia akkor szerette Petőfit, mikor kellett, mikor annak szüksége volt a szeretetére. Mellette állt, mikor Kossuth, Klapka vagy Mészáros Lázár oktatták ki, társa volt a kudarcos választás bukásban is. Soha nem zavarta, hogy nem hozzá íródtak a híres sorok: „Fa leszek, ha fának vagy virága..." És valóban megszűnt valaha is szeretni a költőt?



                                             Szabadság, szerelem!
                                             E kettő kell nekem.
                                             Szerelmemért föláldozom
                                             Az életet,
                                             Szabadságért föláldozom
                                             Szerelmemet.

                                             

szendrei_julia.jpg


        S míg magyar szó hangzik, Petőfi szellemével együtt ott él a       szívekben  Petőfiné Szendrey Júlia is.



49499kyb53hodam.jpg

Szendrey Júliának nemcsak magánélete volt. Író volt vagy az lehetett volna, ha a sors egy kicsit kegyesebb hozzá. Tehetséges volt, eredeti egyéniség, gondolkodó ember. Szendrey Júlia szépírói képességének bizonyítására legjobb példa a Naplója, mert ez a legegységesebb, legjobb munkája, részben pedig azért, mert ez volt talán a kedvenc műfaja. Petőfi halála után a hozzá közel állók között nem volt senki, aki biztatta volna. A folyóiratok szerkesztői, akik verseit, elbeszéléseit közölték, hangsúlyozták, vagy legalábbis éreztették vele, hogy az első férje iránti tiszteletről, kegyeletről van szó.



A költészethez.


Oh költészet, fogadj be templomodba,
Fogadj be engem papjaid közé;
Hisz Istenséged senki úgy nem valló, -
Senki, miként én, úgy nem érezé.

Gyermekkoromban, öntudatlanul bár,
Igéidet rebegték ajkaim,
Sejtvén, hogy egykor te lész csillagom majd
Az élet sötét, kétes utam.

Az ifjúság és szerelem korában
Rózsákkal hintett pályatér helyett,
Én a tövises ösvényt választára, mely
Közelebb vitte hozzád lelkemet.

S midőn a percznyi üdvösség tűntével,
A fájdalomnak órája ütött, -
S kétségbeesésem, mint a tenger árja,
Összecsapott immár fejem fölött.

S mint forgó örvény vitt, sodort magával,
Körülem fonván csábos karjait, -
S hogy szabaduljak égő kínaimtól,
Időelőtti, kora sírba hítt:

Oh ekkor - ekkor... az önnfentartásnak
Sugallatából, mint rémült hajós,
Ki a tengerbe hányja kincseit, hogy
Megmenthesse a sülyedő hajót:

Úgy téptem ért ki - s jaj, hogy ezt cselekvém!
Keblemből minden drága érzeményt;
Föláldozám az élet gazdagságát
Egy értéktelen, koldus életért.

Csak egy maradt - egy szent kép birtokomban,
Feldult egyházam oltárképe volt;
Tekintetem föl a magasba hívó,
Mig térdem le a porba roskadott.

A vakmerő kéz, mely letépni nyult fel,
Imádkozásra fonta ujjait;
Nehéz sohaj szállt fohászkodva hozzá
Az ajakról, mely már káromlásra nyílt.

Te képed volt ez, oh költészet! - képed, -
Az egyetlen kincs, mely enyim maradt,
Mely hajnalt küldött hosszú éjszakámra,
Vetvén reám egy fényes sugarat.

Oh ne vond vissza e sugárt lelkemtől, -
Mint égető nap áradjon reám;
Habár fényedben, oh én istenségem,
Foszló harmatcsepp leszek csupán!



Tizenhatodik Lajos.


(Árpádnak.)

„Aki másnak vermet ás, az
Maga esik bele",
Ez a franczia király is
Éppen igy járt vele.

Tulajdonképen a vermet
Nem a jámbor ásta,
Csakhogy be nem huzatta, és
Ez volt elhibázva.

Mert ha annak idejében
Mindenható tolla,
„Nincs többé halálbüntetés!"
Imert irta volna,

Úgy felséges vállai közt
Most is ott vón' nyaka;
És fölkent szentséges fejét
Le nem ütik vala.

Mert az istentelenségbe
Annyira nem esnek,
Hogy még királyaiknál is
Rosszabbak legyenek.

Nem volna-e jó egy kissé
Erről gondolkodni,
S ezt mielőtt késő lenne,
Bölcsen megfontolni?

Mert ez a vaksággal vert nép
Se' nem hall, se' nem lát,
Azt hiszi, mit neki főztek
Királyoknak sem árt!...



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 5
Heti: 13
Havi: 140
Össz.: 44 365

Látogatottság növelés
Oldal: Júlia
SZENDREY JÚLIA - © 2008 - 2023 - eccehomo.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »